TT - Run,run, run away

Későre járt. Túl késő volt. Valamiért nem indult el időben. Aztán hirtelen belenyilallt a felismerés. Ránézett az órájára… rohanni kezdett, csak futott és futott és futott, ahogy a lábai bírták. De hamarosan az egész világ vörös ködbe borult szemei előtt. Az üzlet bezárt. Pánikba esve dörömbölt az ajtón, de már senki nem volt benn. Kétségbeesésében elindult visszafelé, hátha a bárban még van valaki, aki segíthet rajta.

Érezte, hogy maradék ereje is elhagyja. Az utca közepén esett össze.

Furcsa hely volt. Tele erős fényekkel, melyek arcába világítottak, amikor felébredt. Mégis, minden olyan ismerős volt, rémisztően ismerős. Egy aggódó alak magasodott felé. Egyenesen a szemébe nézett. Ő pedig felült, végigtapogatta haját és teste minden egyes részét. Minden rendben volt. Szembe fordult a nővel.

Mielőtt bármit szólt volna, körbenézett. A helység tele volt hatalmas fülkékkel, melyekben emberekre hasonlító, de idealizált szépségű lények lebegtek gépekre kötve. Remegni kezdett a félelemtől.

-          - Nem hagyhattalak ott! Még megtalált volna valaki! –szólalt meg a nő.

-          -  Köszönöm! –mosolygott erőtlenül.

-          -Annyi mindent mondanék most neked! –fakadt ki belőle, s könnyek törtek elő szeméből.

Szinte érezte a nőből áradó szeretetet, s úgy vélte, hogy ilyen lehet az az oly sokat hallott, de sosem tapasztalt „anyai szeretet”.

-           -Sajnálom! –átölelte a nőt.

-          - Annalise! Hiányzol! Mondd, jól vagy?

-          - Igen, jól!

-      - El kell innét menned minél hamarabb! A vénember még mindig keres téged. Annyira félek! Nem találhat meg!

-         -  Jól van Angela, elmegyek!

Halk lépések zaja hallatszott be a helységbe. Urrá lett a pánik rajtuk. Az alak egyre közeledett.

-           -El kell rejtőznöd! –s a nő betuszkolta őt egy szűk fülkébe.

Az idegen léptek egyre csak hangosabbak lettek, majd nyílt az ajtó. A lány nem hallotta a beszélgetést. Ha lett volna szíve, akkor az kiugrott volna a helyéről. Rettegett. De a zajok egyre idegesebben és hangosabban csendültek mellette. S végül kinyílt a fülke ajtaja. A szörnyeteg állt előtte, rémálmainak alacsony köpcös alakja, kinek arcán kéjsóvár, kapzsi vigyor ült.