Új projekt: Downfall - forgotten desires

Mielőtt belekezdenék az új terveim leírásába, magyarázattal tartozom.
Az utóbbi néhány hónapban elment a kedvem az írástól, kicsit zsúfoltak voltak a napjaim. Amint a nyár elkezdődött újra akartam indítani a blog vezetését, de előbb szeretnék egy teljesen új "dizájnt". Ehhez viszont kell egy adag rajz, amivel lassan haladok. De amint meglesz, nekiállok írni. Szeretném közzé tenni egyik kedvenc karakterem, Johanne történetét. Remélem tetszeni fog!

De még mindezek előtt egy teljesen új sztori:

A történet első olvasásra talán csak egy mese, egy hercegnőről... Valójában, azonban sokkal több, és mélyebb. Vannak dolgok, amik nem maradhatnak a végtelenségig az ember fejében, mert a gondolatok szaporodni kezdenek. Megmérgeznek mindent, s végül már túl késő. Lehet, hogy sokakat bántani fogok, sőt biztos, de remélem megértőek lesztek!

A címadó:

És egy kis ízelítő:  

"A mosoly csalóka lehet, sebeket rejt. Rég elfeledett vágyak okozta sérelmeket. A fényes, csillogó korona alatt gyilkos rém rejtőzik, aki bosszúért kiált.
A szürke kastély hatalmas vaskapui kinyíltak, és útnak indult a félelem..." 

*a képen levő két lány itt készült: http://dolldivine.com

"Mi a baj?"

Pusztító vihar tombolt… egészen egy hónapig…

A gátak épek, a kapuk zárva. Nincs már bejárás. Végleg! Vége!

Előzetes:

- Krisztián! Krisztián! - rohant a szőke kisfiúhoz, kinek oly vonzó mélykék szemei elbűvölően csillogtak, mint holmi reményt hozó csillagok ebben a kietlen sötét világban.
- Krisztián! Bezárom az összes ajtót! Bezárom az összeset! - megragadta a fiú kezét és a főkapuhoz rohant.

És most biztos volt. Biztosabb, mint valaha lehetett volna. Itt volt az idő, hogy megtegye. Ráébredt… ez nem csak egy szimpla depresszió, egy ideg-összeroppanás. Ez itt a Hatalmas Vég! Az egyetlen! Ezentúl senki sem fog tudni belépni azokon a kapukon, tudta, érezte ezt mélyen a törékeny lelkében. Az igazságoz belevájta a mellkasába a Sors. Nem volt fájdalmas, csupán pár csepp vér…

Ha be akarsz jutni a Szökevény Szigetére, előbb meg kell járnod a Pokol mélyét!

“Minden 7-tel kezdődött és talán 20 lesz a vége! Ha megérted a 7-et, megértesz engem is!”

- Visszatérsz hozzájuk? - kérdezte az angyal az egyre változó szörnyetegtől.
- Soha! - felelte erélyesen a Féreg, miközben kezdte levedleni mocskos patkánybőrét. Az alacsony csontig aszott und ormányból egy hatalmassággá nőtt. Egy magas, kecses, vékony úrnővé. Immáron Azarahel-ként nézett le az angyalra, s gyűlölködő, vészjósló tekintete mindent elárult, s fájdalmat idézett a férfi meggyötört lelkében.
- Semmi közük hozzám! Semmi közük ahhoz, ami itt történik! S főleg nincs közük hozzánk! Márpedig ha ide beengedném őket, akkor tudomást kéne venniük rólad. Én pedig azt nem viselem! Te csakis az enyém vagy, rajtad én nem osztozkodom senkivel! Főleg nem egy hitvány halandóval! Talán elmondom nekik, hogy miként váltam drága kicsi Anné hibájából Féreggé… - azzal elkezdett felolvasni: 

"Én egy idő óta (bár nem tudom, miért) elvesztettem minden kedvemet, s felhagytam minden szokott gyakorlatimmal; és, igazán, oly nehéz hangulatba estem, hogy ez a gyönyörű alkotmány, a föld, nekem, csak egy kopár hegyfok; ez a dicső mennyezet, a lég, ez a felettem függő kiterjedt erősség, ez arany tüzekkel kirakott felséges boltozat, no, lássátok, mindez előttem nem egyéb, mint undok és dögletes párák összeverődése. S mily remekmű az ember! Mily nemes az értelme! Mily határtalanok tehetségei! Alakja, mozdulata mily kifejező és bámulatos! Működésre mily hasonló angyalhoz! Belátásra mily hasonló egy istenséghez! A világ ékessége! Az élő állatok mintaképe! És mégis, mi nekem ez a csipetnyi por? Én nem gyönyörködöm az emberben, nem - az asszonyban se, hiába mosolygasz." /Shakespeare: Hamlet, részlet/

*

Gyűlölöm, amikor teljes erejével jelenik meg... gyűlölöm, mert nem elég, hogy uralkodni akar felettem, még okos is, és velejéig romlott...

Runaway Isle - Múlt vs. Jelen

      "Ha folyton csak a múlton siránkozol, azt fogom gondolni, hogy én már nem is számítok. Hiszen én vagyok a jelened! Talán ha már nem lennék, akkor annyira vágynál rám, ahogy én szeretném. Ha már csak múlt lennék, mindennél fontosabb lennék, én lehetnék az egyetlen! … És mindent meg fogok tenni ennek érdekében, mert azt akarom, hogy érezd, szükséged van rám!"

Az öklével ütötte a férfi mellkasát, miközben szinte sikollyá torzult üvöltése:
- Nush! Nush, szerezz nekem nyugtatót! Hallod, szerezz nekem nyugtatót!
A férfi nem reagált, hagyta magát, csak némán állt a lány előtt. Aztán valaki megszólalt mögöttük:
- Az önzésed határtalan, Féreg! - egy fehérbe öltözött férfi jelent meg mellettük, igazított egyet szemüvegén, és odafordult vérző ajkú, sikoltozó lányhoz.
- Érdekel is engem a véleményed! Ezek azt sem veszik észre, ha az orruk előtt döglök meg!
- De ha ezt így folytatod a végén senkid sem marad! - érvelt.
- Nincs szükségem senkire! Főleg nem ezekre a vak halandókra! - amint ezt mondta, végleg abbahagyta Nush ütlegelését, és a másik férfihez fordult.
- Amin gondolkodsz, az a legönzőbb dolog a világon! Felesleges erre pazarolnod az energiád, hiszen úgyis csak sírnál a halandóid után! Jobban tennéd, ha őszintén beszélnél velük és nem bújnál a maszkjaid mögé!
- Hahh! Még mit nem! SOHA!
- Akkor majd én beszélek! - fogta le a lányt. Ezek után Nush segítségével egy fához láncolta őt… és írni kezdett. 

***

"Megígérted, hogy eljössz értem! Hát gyere, mert én várok rád!"