Ki garantálja, hogy igazat mondok, ha már a tükörképem is hazudik?
Ki néz rám reggelente amikor tükörbe nézek? Ki Ő, s mit akar? Elhaló hangon suttogja fülembe romlott álmait, emlékeit, gondolatait. Halkan a hátam mögé lopózik, majd gyengéden átölel...a sötétség...
Már nem vagy velem, rég elmentél. Hiába! Oly' furcsa játékot űz velem a Sors. Egyedül vagyok, de az illatod mindenhova magammal viszem. Lágyan libbenti felém a szél eme édeskés aromát. Különös álmokat kelt eme illúzió. Mintha még mindig itt lennél, holott máshol jársz, tudom jól. Mégsem hiszem. Oly' valós, s éppannyira hihetetlen. Szemeim becsukom, hagyom, hadd ragadjon magával az érzés. A levegő langyos örvénye meglebbenti a hajam, s a nyakamat érinti, simítja, akár kezeid érintése is lehetne. Beleborzong testem, hirtelen megrezzen, mintha áramütés érte volna. Bizsereg a bőrömön utolsó érintésed nyoma, s ajkaim valamire várva lassan kinyílnak, mint egy bimbózó rózsa, élettel s vággyal telve. Szinte érzem heves, tűzzel teli csókod ízét. Felemelkedik a mellkasom, ahogy a tüdőm megtelik levegővel, majd ismét leenged, kifúj, s egyre gyorsul, fel...le...fel...le...fel...és le. Ereimben zubog a lángoló vér, szívem szinte felrobban e tempótól, hevesebben ver, mint valaha. Dübörög, mint börtönéből kitörni vágyó fenevad. Megőrjít e kéjsóvár szenvedély. Képzelt alakod velem együtt lüktet, felemészti a gyilkos vágy. Egyre gyorsul, egyre szaporább, míg végül kileheli lelkét. Fájdalmas tőrként hasít belém a felismerés, amint kinyílnak szemeim, s kimerülten zihálva, meglepetten tapasztalom: nem vagy velem. A szellő tovarepíti az illúziót... Csak egy illat. Semmi több.
Már nem vagy velem, rég elmentél. Hiába! Oly' furcsa játékot űz velem a Sors. Egyedül vagyok, de az illatod mindenhova magammal viszem. Lágyan libbenti felém a szél eme édeskés aromát. Különös álmokat kelt eme illúzió. Mintha még mindig itt lennél, holott máshol jársz, tudom jól. Mégsem hiszem. Oly' valós, s éppannyira hihetetlen. Szemeim becsukom, hagyom, hadd ragadjon magával az érzés. A levegő langyos örvénye meglebbenti a hajam, s a nyakamat érinti, simítja, akár kezeid érintése is lehetne. Beleborzong testem, hirtelen megrezzen, mintha áramütés érte volna. Bizsereg a bőrömön utolsó érintésed nyoma, s ajkaim valamire várva lassan kinyílnak, mint egy bimbózó rózsa, élettel s vággyal telve. Szinte érzem heves, tűzzel teli csókod ízét. Felemelkedik a mellkasom, ahogy a tüdőm megtelik levegővel, majd ismét leenged, kifúj, s egyre gyorsul, fel...le...fel...le...fel...és le. Ereimben zubog a lángoló vér, szívem szinte felrobban e tempótól, hevesebben ver, mint valaha. Dübörög, mint börtönéből kitörni vágyó fenevad. Megőrjít e kéjsóvár szenvedély. Képzelt alakod velem együtt lüktet, felemészti a gyilkos vágy. Egyre gyorsul, egyre szaporább, míg végül kileheli lelkét. Fájdalmas tőrként hasít belém a felismerés, amint kinyílnak szemeim, s kimerülten zihálva, meglepetten tapasztalom: nem vagy velem. A szellő tovarepíti az illúziót... Csak egy illat. Semmi több. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése